Endless - zenekari blog

Hé, ez itt az Endless zenekar blotja.

Linkblog



HTML

Majomhús és kvarcóra

2009.01.14. 23:48 | endlessRicsi | 10 komment
Címkék: szex szamárral és majommal(egyszerre) pumaszopatás tengerimalac öklözés öklözőzsír nélkül magyar lópornó majom fallosz örömök angolnával dugás késsel és fúrógéppel mellbimbó trükkök csípőfogóval

Sziasztok. Ismételten egy évvel öregebbek lettünk. Sok minden történt velünk 2008-ban: tavasszal stúdióztunk, majd nyáron elbúcsúztunk a női énekes felállástól, majd egy rövid sampleres kitérő után maradtunk négyen kanok, koncerteztünk kicsi és még kisebb helyeken is, újra stúdióztunk, van a bandában, aki sziklamászott a Tátrában, van, akinek macskája született, van, aki megkóstolta a majomhúst és van, akit megcsípett a méh. Itt a blogunkon lehet tippelni, hogy melyik ki, aki először jól összepárosítja, az napelemes kvarcórát nyer és egy CD-t.

Az újraénekelt EP eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk (amiért hálásak vagyunk mind a 3 embernek). Úgy látszik, az új, durvább vonal jobban bejön az embereknek, hát ez van, mindenki sötét és beteg...

Kis insider (ez most menő szó, kénytelen vagyok beírni a hírbe) információ, aki ismeri a Fallout nevű játéksorozatot, az imádni fogja a Shield című számunkat. Hogy miért? Hallgasd meg, és megtudod!

Naszóval, új év, új EP, új koncertdátumok, és már íródnak az új dalok is. Jelenleg négy új dal van a tarsolyunkban, amik, ha minden igaz, az áprilisi Húsvéti Mészárláson már halhatóak (azért egy l, mert mi a mono emberekre is odafigyelünk) lesznek Fehérváron, a Fezenben.

Invasion of the Male People

2009.01.14. 23:43 | endlessRicsi | Szólj hozzá!
Címkék: szőrös halál mikulás lüke endless demó vérhányás lódarázs tinilány rajongók balta szorulás szex szamárral és majommal(egyszerre) égi fasz pumaszopatás tengerimalac öklözés öklözőzsír nélkül lókuki hacacáré

Elkészült a vakondemberes metál hazai képviselőinek új anyaga, az "Invasion of the Male People", ami egész egyszerűen a ’Mole People-ös tavalyi demójuk újra felvett (azaz női ének nélküli) verziója.

A felvétel és a keverés/master is a Wackoros Miki által fémjelzett Bit-Beat King stúdióban zajlott, a végeredményt csekkolhatjátok a banda májkrémes oldalán:www.myspace.com/endlessalbaregiaterrorgroup

Boldog Szülinapot a Srácnak, akit kétezer éve felszögeltek a fára, mert kitalálta, ogy mi lenne, ha a változatosság kedvéért szerethetnénk is egymást!

2008.12.24. 07:39 | endlessRicsi | 5 komment
Címkék: székesfehérvár endless vérhányás john connor öklözés csákánnyal lábdobbahányás hellókarácsony vakond szex szamárral és majommal(egyszerre) rókaorr mutogatás döglött varjú hacacáré

Kellemes Ünnepeket, jó pihenést. 

 

ui.: Rossz hír, hogy sajna 27-én nem bukkanunk fel Ráckevén, de menjetek el mindenképp, mert Wackorék és RKH-ék fergeteges show-t nyomnak.

 

Endless - A vakondemberek újra ölnek

2008.12.08. 10:12 | endlessRicsi | 23 komment
Címkék: koncert póló gyilkosság wackor vakond puzzle pseudo rác ponty jézus meghalt tengerimalac öklözés öklözőzsír nélkül hacacáré

 Az Országos Rendőrfőkapitányság Fejér Megyei Körzeti Kirendeltségének sajtóreferense megerősítette a hírt, miszerint az ország több pontján is felbukkantak azok a feltételehzetően különös kegyetlenséggel meggyilkolt személyek, akik az egyre ismertebbé váló, a média által csak "vakondembereknek" hívott négyszemélyes csoport áldozatául estek.

 
A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak az eddig többnyire ismeretlen kilétű tettesek után, akik portálunk értesülései szerint árulkodó nyomokat is hagytak a gyilkosságok helyszínén. Legutóbb egy három számos promó CD-t találtak egy pázmándi hangstúdió áldozatul esett hangmérnöke, N. Péter zsebében, amire meglepő módon az "Invasion of the Male People" címet vésték a tettesek. A hangfelvételeket a szakértők még elemzik, napokon belül bemutatjuk mi is őket, letölthető mp3 formátumban. Az már biztos, hogy a csoport megvált régebbi női tagjától, erre utal, hogy a korongon női ének helyett az áldozatok halálhörgése foglal helyet, továbbá a lemezborítón található Mole (vakond) szó átírása Male-re (férfi).
 
Egy csolnoki házkutatás alkalmával egy erdőszélen lakó férfi, K. Péter házában nagy mennyiségű, "Endless - my best friend is a cornergrinding machine" feliratú munkaruhát (pólót) is találtak. A személyt az ORFK hatókörébe tartozó Komárom-Esztergom Megyei Rendőr Főkapitányság őrizetbe vette, a pólók árusítása megkezdődött (http://powerground.hu/hu/webshop/?filter=endless).
 
Az alvilági körökben egyre nagyobb tiszteletnek örvendő társaság a következő napokra újabb merényletet jelentett be. December 13-án, szombaton a dunaújvárosi Terminál bárban várható vérengzés, ahol a magyarországi hangmaffia régóta ismert tagja, a Wackor fegyveresei csapnak össze a helyi The Morning Star csoporttal és a már említett "vakondemberekkel". A helyszínre a rendőrség várhatóan nagy erőkkel vonul ki. Másnap, december 14-én a budapesti A38 hajó ellen terveznek merényletet, legalábbis erre enged következtetni a lefoglalt három darab nagyméretű búvárfelszerelés és egy farsangkor használatos filc/műszőr majomjelmez, valamint egy lábdob, egy "Rinohunter" márkájú lángvágó és a csoport internetes oldalán bejelentett, kedvezményes jegyvásár is, aminek egyértelmű szerepe az est pénzügyi mérlegének tönkretétele, hiszen a - Blind Myself-et is felvonultató - programra a hivatalos belépőár 1200 Ft, míg a vakondemberes honlapon mindössze 800 Ft-árt vásárolható meg (a honlapon rendelhető jegy eredetiségét a BRFK Nyomozóhatóságának laborjában még vizsgálják). (http://endless.blog.hu/2008/12/08/jegyvasar)
 
Az ORFK sajótrenerense arra kéri fel a lakosságot, hogy amennyiben felismerné a vakondemberek valamelyikét, tárcsázza az ingyenesen hívható ügyeletes telefonszámot, valamint húzzon kék cicanadrágot, fehér manósapkát, és előre nyújtott kézzel, sikongatva futkosson a házak között.
 
Endless koncertek:
 
2008. 12. 13., Dunaújváros, Terminál bár (+ Wackor, The Morning Star)
2008. 12. 14., Budapest, A38 (+ Blind Myself :)
2008. 12. 27., Ráckeve, Stop
 
http://endless.blog.hu
http://endlessmusic.hu
http://powerground.hu/hu/webshop/

OLCSÓ JEGYEK AZ A38-RA

2008.12.08. 10:08 | endlessRicsi | Szólj hozzá!
Címkék: a38 blind myself tehetségkutató

Sziasztok,

van egy csomó kedvezményes jegyünk az A38-ra vasárnapra, ahol is a Borsodi Tehetségkutató (amin mi is indulunk) fináléjaként a Blind Myself is koncertet ad.

A helyszíni jegyár 1200 Ft, mi 800-ért adjuk!!!

Keressetek minket e-mailben vagy itt a blogon.

Endless / Ricsi

tehát akkor, AZ ŐSZI TURNÉ!

2008.11.18. 09:18 | endlessRicsi | 45 komment


November 29 Eger - Egrix: + Hellforbreakfest
December 13 Dunaújváros - Terminál bár: + Wackor + The Morning Star
December 14 Budapest - A38: Borsodi tehetségkutató
December 27 Ráckeve - Stop: + Wackor

...további dátumok jönnek, de nem írjuk ki ide mindet, lesz néhány meglepi koncert is,amit direkt nem reklámozunk és nemmondunk el senkinek, kíváncsiak vagyunk, hogy na arra hányan jöttök!

 

Hírek

2008.11.07. 10:45 | endlessRicsi | 30 komment

 Sziasztok,

új hírek a zenekar háza táján:
 
1. Tomink is kopaszra vágatta a fejét és fontolgatjuk, hogy feldolgozzunk a Romantikus Erőszak "Fehér hatalom" c. dalát.
 
2. A próbateremben klipet forgatunk, szombatonként déltől, aki szerepelni akar benne, az öltözzön be szentjánosbogárnak vagy biszex tacskónak és jöjjön le (vagy csak simán hozzon sört).
 
3. Hamarosan újra stúdióba vonul a zenekar megmaradt hajú része, hogy felénekelje a tavaszi emós dalokat.
A régi-új felvétel december elején fog napvilágot látni "People of the mole invasion" címmel, ugyanúgy ingyenes lesz, mint a kistesója, ugyanúgy gyári CD+nyomdai tok lesz,mint a kistesója, és lehet, hogy lesz rajta meglepetés is (nem ugyanúgy, mint a kistesója).
 
4. Továbbjutottunk a Borsodi-s tehetségkutatón (persze nem a zenénkkel, hanem felbéreltünk egy bohócot, aki majomjelmezbe öltözve becsöngetett a zsűritagokhoz és pilótakekszet osztogatott), a következő beégésünk az A38-as gabonaszállító hajón lesz, december 14-én vasárnap.
 
5. Előtte december 13-án játszunk Dunaújvárosban, ahol is a híres-neves Wackor lesz az előzenekarunk.
 
6. Azelőtt meg Egerben játszunk, november 29-én, vagy mikor. Ha olvassa eztvalaki Egerből, üzenjük neki, hogy szeretjük a jó borokat és a télisziámis szendvicset...
 
7. A kettes hírhez kapcsolódik (csak sokidő lenne átszámozgatni), hogy egyeztetések folynak a MÁV-val (gyk. magyar állami vasutasok), hogy Budapestről szombat délelőttönként járatokat indítsanak a próbánkra.
Bővebb infók a MÁV pénztáraknál és mailben a Mikinek.

Pólóvásár

2008.10.10. 09:03 | endlessRicsi | 104 komment
Címkék: vásár póló gép endless vérhányás büntetők balta ökölszex vakond jézus meghalt szex szamárral és majommal(egyszerre) égi fasz pumaszopatás tengerimalac öklözés öklözőzsír nélkül sarokcsiszoló hacacáré

Hejj, ezek az Endless-es fiúk már megint milyen kis huncutságot eszeltek ki! Írjátok meg, hogy milyen színű, típusú és méretű pólót-pulcsit-trikót szeretnétek az alábbi mintával, és mi legyártjuk kétezeré'. Kérhettek spec. színkombinációkat is, pl. zöld pólón fekete minta, vagy piros pólón zöld minta, esetleg fehér pólón fehér minta.

Rendeléseket az info@endlessmusic.hu címre várjuk, jövő hét végéig. Gyártás az kb. 3-4 hét múlva lesz.

Pólórendelésetekkel a zenekar kemény munkáját és egészséges életmódját támogatjátok.

Ui.: a férfi és női cuccok mellett készül póló vakond-méretben is (female, male, mole), tehát ha valakinek van otthon megközelítőleg vakond méretű háziállata (görény, tengerimalac, pincsi), neki is lehet venni, pl. karácsonyra, névnapra, szülinapra kitűnő ajándék lehet egy rágcsálónak.

Ja, és a flyer!

2008.09.09. 08:57 | endlessRicsi | 59 komment

Haltól csúszik a lemez???

2008.09.09. 08:55 | endlessRicsi | Szólj hozzá!
Címkék: lemez metal hal videoklip endless ökölszex medvejelmez aphelon hold on through all

Minden true death metálos örömvércseppeket (könnyeket mi nem ejtünk) ejt, amikor látja, hogy lassan jön Ősz Apó és megrohasztja a nyarat. A gyerekek korán kelnek, hogy iskolába menjenek hogy átélhessék a munkábamenetel mindennapos gyönyörét. Mit tesz ilyenkor egy jó vakond?

Beássa magát a föld alá, ahogy mi is tettük a próbaterembe (tényleg a föld alatt van) és gyakorol, gyakorol, gyakorol az új felállással, hogy amikor a tél elhozza a fagyhalált, egy fergeteges mészárlást tarthasson az egybegyulteknek.

Igen. Megvolt az első koncert az új felállással, pozitív visszajelzésekkel, sérülésekkel. Év végén a korábban elkészült és igen jól fogyó demo-nkon újravesszük az éneket, mivel mind formalitásban mind tartalmilag és mondanivaló szempontjából sokat változott.

Zenekari storyline:

Richárdunk fogott egy 16 kilós halat, amit kb. 30-40 ezerért eladhatott volna, de balgamód visszaengedte, úgyhogy az album neki köszönhetően anyagi okok miatt még mindig késik.
Pekka mester nekikezdett az első videoklipünk készítésének, amiért külön köszönet neki, erről bővebben lejjebb.
Tomi mester folyton-folyvást csak melózik! (Vajon egyszer talán megérjük azt a napot hogy pihenni is fogjuk látni őt?)
Merci művészkisasszony nagyon berúgott a hétvégén, így a staright edge-es rajongótáborunk 80%-át el is vesztettük :(
Kéményes elvtárs ideiglenesen egy barlang mélyére költözött, hogy ott gyakorolja ki a decemberi felvétel témáit.

Videoklip: El fogjuk készíteni első videoklipünket. Mivel a legtöbb zenekar élő videóként stúdióanyagot ad az élő(bár stúdióban megvágott) képvilág alá (ami nem true), mi úgy döntöttünk, hogy stúdióban megvágott video alá rakunk élő hanganyagot.

Az új felállással nemsokára elkezdünk koncertezni várhatóan Fehérvár és Budapest környékén. (Sörért meg pálinkáért lehet minket hívni fellépni ám!)

Az ősz első metalcore-os karóbahúzó estje szeptember 12-án fog történni a budapesti Viper Room-ban olyan tehetséges bandákkal, mint az Aphelion (metalcore), vagy a Hold On Through All (hardcore). Addig még van pár napunk, hogy lebeszéljük az énekesünket arról, hogy újra a medvejelmezben lépjen színpadra és két dal között szájharmonika-szólóval szórakoztasson Titeket (persze, múltkor is vicces volt, de eléggé a metálkodés rovására ment...)

Végezetül pedig itt a kapcsolódó meglepi is, egy KIFESTHETŐ, KIVÁGHATÓ MACKÓ, gyerekeknek:

Endless az AZNAP fesztiválon!

2008.07.30. 09:07 | endlessRicsi | 11 komment
Címkék: koncert fesztivál boroskóla sátán endless rkh rózsaszín kutyaharapás wackor renegades rozsomák jézus meghalt égi fasz aznap májlyukadás orrkönyöklés lókuki

Helyszín: Pázmánd, Kőbánya. Ez nem egy kocsma neve, ez tényleg egy kőbánya (rokk!). Lesznek őzek, vaddisznók, kélgyók. Sör, bor, és bor.

Időpont: Aug. 2. (szombat), 18:00

 


Nagyobb térképre váltás

Most nem csomagolunk döglött varjat

2008.07.28. 09:01 | endlessRicsi | 1 komment
Címkék: koncert pornó thai box répa vérhányás mike öklözés csákánnyal tunyogi rkh wackor renegades szex szamárral és majommal(egyszerre) pumaszopatás tengerimalac öklözés öklözőzsír nélkül döglött varjú halott kutya

Minden zenekar életében eljön az a perc, amikor a tagok sárga pöttyökkel kikent felsőtesttel fejelik agyon az elöttük áló rozsdás wall-e típusú pusztító robotseregeket. Velünk se történt ez másképp. A mindennapok posványában lépkedünk börtönlázadások és káposztafesztiválok között, mert nem emlékszünk, mi történt velünk az elmúlt hónapokban. Most mégis megpróbáljuk összeszedni.

Wanda admirális elhagyta az Endless hajó fedélzetét, de mivel hogy néz már ki egy olyan hajó, ami csak pocakos-szőrős pasikból áll, gyorsan be is szereztünk magunknak egy fiatal, tehetséges leánykadétot, akit augusztus másodikán tesztelünk élőben. Merciről annyit kell tudni, hogy van egy csodaládája, amibe kiscicák vannak bezárva és pengékkel szólaltatja meg őket. Wanda helyére nem jön más, így ekvivalens a zenekar egy énekessel folytatja tovább munkálatait (akik kitalálják, hogy ki ő, azok között 2 vakbélgyulladást sorsolunk ki).

Az új felállás augusztus 2-án mutatja meg magát Pázmándon a Kőbányában, ahol igazi rockerként (érted, kőbánya, rocker, muhahaha!!!) a Settlers 2 Querry skillünket is megvillogtatjuk majd a Wackoros, RKH-s, Renegades-es barátainkkal. A kőbányát epikus köddel borított halálerdő veszi körül, szóval a true mayhem rajongóknak és black metálosoknak is kötelező ott lenni, pláne, hogy mi leszünk az egyetlen zenekar, aki egyben eljátszik egy teljes George Michael-lemezt. IF minden = true THEN klipforgatás, ahol minden="megoldjukatechnikaiproblémákat".

Alakulnak az őszi dátumok is, lesznek színpadonfetrengéseink a WMD-vel, de a Cadaveres-szel is, és közeleg a harmadik Heten, mint a goonoszok fesztivál is, ami külön meglepivel készülünk.

Nektek köszönhetően az első adag (100-120 db) pólóból márcsak 10 maradt, valamint az első 200 demót is elkapkodtátok. Szóval, aki még igényli a gyári CD-t, írjon nekünk e-mailt és INGYEN ELKÜLDJÜK és nem csomagolunk mindegyik mellé egy döglött varjat.

Ricsárdunknak Lord Insomnia nevű dark ambient projektjének nemsokára elkészül a harmadik lemeze, amiből három dalt már le is tesztelhettek, ha letöltitek a http://www.last.fm/music/Lord+Insomnia/Waiting+for+the+Sea+Monster+EP oldalról.

További instrukciók idén nyárra

A kőbányás koncertre gyere el, mert ha nem, felgyújtjuk a házadat!
A demo-t töltse le ingyen a weboldalról (http://endlessmusic.hu), mert ha nem, ellopjuk az internetedet!
Szeretkezz mókussal és nézd a fákat!

Halkannibalizmus és vérfoci

2008.06.23. 23:48 | endlessRicsi | 30 komment
Címkék: foci halál baleset vér agyrázkódás fogtörés csonttörés büntetők tökönrúgás repedés felrúgás májlyukadás szemkinyomás rókaorr mutogatás pumaszopatás tengerimalac öklözés öklözőzsír nélkül orrkönyöklés sípcsont nyílt törés barátságos mérkőzés

Szevasztok, kedves hívek! Hát sajnos Sándor és József playmatek helyett csak homosexuális nyarat és EB-t hozott nekünk, aminek örülnénk, ha modellcsajok iszapbírkózása menne ahelyett, hogy egy gömb alakú, részeg bőrdíszművesek átal félreformázott kockát rugdosnának havi laza párszámillió euróért.

Dehátmár foci! Elkezdtünk gyúrni (sör + csocsó), mivel abban a megtiszteltetésben részesülhetünk, hogy Augusztus 8-9 megrendezendő 3ik MacskámDárling fesztiválon felléphetünk és 100+ kilóinkkal elpusztíthatjuk salakos pályán a többi zenekart focimeccsnek álcázva. Mivel ugye egy csapatban 11 ember van, ezért a Slipknotot megszégyenítő tagszámmal alakultunk át númötál zenekarrá (bevettünk 1 lábcinest, 2 dobverőst, 1 pergőst, egy triangulumost [törjön ki a foga aki ezt a hangszernevet kitalálta] és egy harmónikás betyárt is a zenekarba).

Háttal nem kezdünk mondatot, hogy valami értelmeset is mondjak: szenvedünk, nagyon meleg van, nem történnek dolgok. A zenekaron belül viszont upgrade van, mert Péter papunk lemérődött hangerősségszintben és 16 decibellel veri Jónás Travoltát, valamint Ricsárdunk elsajátította a halkannibaluzmis és fetisizmus minden csínját-bínját, valamint most teszteli, hogy milyen érzés 4-5 napig nem aludni, ha nem jön össze, ugyanitt vegyesfelvágott eladó meg egy Tama Rockstar dob is [valamiből finanszírozni kell a gépdobot majd]. Ezenkívül aljasmód keresünk budapesti fellépési lehetőségeket meg lemezkiadókat, akik fizetnék nekünk a stúdiót hogy Ti örvendezzetek hangzóanyag által, sokszámossal, fülbe bele!

Vakondemberek??? Mi a faszom van???????

2008.05.22. 09:15 | endlessRicsi | 58 komment
Címkék: székesfehérvár állat sátán endless vérhányás lódarázs tunyogi wackor tinilány rajongók kéményes letolta a gatyáját kivillant a cerka ökölszex rokk vakond rác ponty szex szamárral és majommal(egyszerre)

Mivel már sokan kérdezték, hogy mit is jelent az a hülye cím, bár voltak páran, akik nagyjából látták benne a koncepciót, azért leírom ide.

Szóval, Invasion of the Mole People, azaz a vakondemberek inváziója.

Láttátok azt a dokumentumfilmet, ami a New York alatt húzódó elhagyott metróalagutakban élő emberekről szól? Évek, évtizedek óta nem jöttek fel a felszínre, a bőrük kifakult meg minden, de élnek és léteznek. Iszonyat nyomasztó. Egész kis underground (muhaha!!!) közösséget alkot ott az a pár tucat ember, ahogyan mi is underground csapat vagyunk, és azok is maradunk. No, ezeket hívják vakondembereknek.

És hogy mit akar jelenteni ez az egész cím? Azt, hogy egész nap csak dolgozunk (mi is, Te is, mindenki), hajtjuk a pénzt és rohadtul nem foglalkozunk a külvilággal, az igazi értékekkel, magunkkal. Ebbe betegszik bele ez az egész társadalom, hogy csak küzd és küzd, hogy előrébb jusson, és közben elb...a az időt és pont a fontos dolgokkal nem foglalkozik senki és majd nyugdíjasan jut eszünkbe, hogy sokkal tartalmasabban is ki lehetett volna tölteni az éveinket.

Magyarul, csak ásunk előre, de szart sem látunk az egészből. Tisztára, mint a vakondok.

"A zenekar tagjai keményen dolgoznak és egészségesen élnek." Hát ez a baj.

Endless - sugárzás az égből!

2008.05.18. 09:22 | endlessRicsi | 5 komment
Címkék: rádió székesfehérvár veszprém tapolca lüke endless nitro sugárzás várpalota tunyogi sárbogárd yo! rádió éter jelátalakítás jeltovábbítás égi fasz rádió a fénynél alacsonyabb frekvenciájú szex

Az invazív vakondok mostmár sugároznak is! Aki a mai napon (május 18.) bekapcsolja a "rádió" nevű jelátalakító készülékét és a Fejér, illetve Veszprém megyében igen népszerű Yo! Rádió 20:00-kor kezdődő "Nitro" című rockerműsorába belehallgat, az megtapasztalhatja, hogy a rádió a fénynél alacsonyabb frekvenciájú, elektromágneses hullámok modulációjával működő, jeltovábbításra használt eszköz, ami alkalmas a The Flying Butter című dalunk éterbe sugárzására is.

Paraméterek:

csavargatós rádióval:

Székesfehérvár, Veszprém, Várpalota környéke - FM 97.1
Tapolca - FM 101.8
Sárbogárd - FM 96.6

klikkelgetős rádióval:
http://www.yoradio.eu/ -> online hallgatás

Vakondvillanás jobbról!

2008.04.01. 12:28 | endlessRicsi | 43 komment
Címkék: cd gitár szőrös pornó állat répa endless demó barnakenyér promo tinilány rajongók audioplanet puzzle pseudo szex szamárral és majommal(egyszerre) vakondvillanás szitár agitál

"Mikor Májkül érzékien kitépte a sárgarépát a hátsókertből, nem számítótt arra hogy a földből torzított gitárok hangja töri meg a kert csendjét. Fülét a földre tapasztotta és türelmesen várt... Ekkor vakondok ezrei tépték át a hártyavastagságú talajréteget és lepték el a várost, majd az egész világot, és a lelkünk mélyén mi is érezzük, nincs már messze és mi is áldozatává esünk a vakondemberek támadásának!"

Sziasztok! Lassan véget ér a stúdiózás és kézhez (akik interdimenzionális szörnyetegek és lélekrablók, azok csáphoz) vehetitek az első Endless zenei hangzót, mely az Invasion of the mole people nevet viseli. A digitális sinuszgörbéket tartalmazó CD-n 3 szám lesz hallható, melyek címei a: Nothing in spiral, The flying butter, Ancient shield with a 1000 scars. A dalok olyan témákat ölelnek fel, mint: a lepkék és vallási fanatisták közötti kapcsolat, rocksztárság és arcletépés, saját magunk beföttesüvegbe zárása, tavaszi réten copfbafogott hajjal fonottkosárból való koponyahintés és egyébb finomságok. A felvételek az Audioplanet és a Puzzle-Pseudo stúdióban történtek, külön köszönet a pázmándi művháznak a kullancsokért :) és Mikinek a jó hangulatért. A CD-t a májusi koncerten (Székesfehérvár, FEZEN klub) ingyenesen osztogatjunk majd azoknak, akik a legtöbb vért képesek kipréselni társaikból, valamint weben vagy a zenekartól lehet majd begyűjteni.

Közben építjük az új túrásokat is, május második felében a Kék Yuk alá ásunk hatalmas alagutat, majd, ha itt felbukkantunk, visszamászunk a föld alá és Csolnok felé vesszük az irányt, hogy az augusztusi III. WMD-Days-re odaérjünk.

Boldog Fára Szegelt Csókát, Nagyfülű Rágcsálót és sok színes madárpetesejtet!

2008.03.21. 17:55 | endlessRicsi | 16 komment
Címkék: cd húsvét gyilkosság endless demó promo balta kéményes tiszteletes audioplanet puzzle pseudo jézus meghalt szorulás szex szamárral és majommal(egyszerre)

Mindjárt itt a Húsvét, amit mi azzal töltünk, hogy a tengerparton stúdió mélyén izzadunk. Most elárulunk pár titkot erről.
Pár hete Ricsink feldobolta a feldobolnivalókat Jayánál a csepeli Audioplanet-ben.
Ezután pár hetet pihentettük a témákat, hogy jól összeérjenek, és most hétvégén folytatjuk a munkálatokat a Wackor-os Miki stúdiójában, a Puzzle-Pseudo-ban, ahol többek között az új Wackor lemez is készül.
Hétvégén remélhetőleg meglesznek a gitárok Péterünk és Tamásunk által, majd jön Kéményes 'Natokatona' Péter atyánk, hogy felszavalja ünnepi zsoltárjait. Legvégül, jövő héten pedig Wandánk énekel.
Pár hét, és készen lesznek a felvételek, amiket Péter tiszteletes elvisz megszenteltetni, majd jöhet a sorozatgyártás! Már annyira izgatottak vagyunk, hogy napok óta szarni sem tudunk! A számok horzsolnak. Ölnek. Basznak.

Stúdiózás a Rozsomákok földjén

2008.03.05. 12:15 | endlessRicsi | 16 komment
Címkék: cd stúdió endless miki promo wackor rozsomák audioplanet puzzle pseudo rác ponty

Nos, mint azt páran sejtitek (és milyen jól sejtitek!), befejeztük az országjárást és stúdióba vonultunk, hogy tavaszra egy kis meglepetést üssünk (pengessünk, kiabáljunk) össze Nektek.

Múlt hétvégén kerültek rögzítésre a dobok (drums) az Audioplanet stúdióban, néhány nap múlva pedig a gitárok lesznek feltolva a Puzzle-Pseudo stúdióban WackorMiki vezénylete alatt. Néhány hét, és összeáll a kép, ha minden jól megy, április közepére emelkedik a napi átlaghőmérséklet a kezetekben tarthatjátok a korongot.

Addig is, hogy nem unatkozás, feltoltni pár koncertfelvételek a youtube, nézz:

https://youtube.com/watch?v=FYAob5iYmA8
https://youtube.com/watch?v=wopHaE2nQoM
https://youtube.com/watch?v=lfPjC_nEz7o

és ami a legdurvább:
https://youtube.com/watch?v=gwFuk5LJAAY

Következő mészárszák:

május 2., Székesfehérvár (+ Subscribe, etc.)

Pornóforgatás

2008.02.28. 09:29 | endlessRicsi | 4 komment
Címkék: pornó póló endless öklözés csákánnyal barnakenyér tinilány rajongók balta pénzköltés kéményes

Kéményes Péter, a zenekar frontembere, aki egyébként felszentelt katolikus pap, adott hírt a bandáról: "Üdvözletem, híveim. Sokan kérdeztétek, hogy mi a helyzet az Endless zenekar háza táján, és mivel a valóságot, hogy pornófilmet forgatunk a próbateremben, nem oszthatjuk meg, ezért a hasamra csaptam. Mivel már sokan kértétek, ezért legyártottuk és szinte már 90%-ban el is adtuk az összes Endless pólót, pulcsit, szexuális segédeszközt, motorosfűrészt, olajlámpát, ezeket a felszereléseket tőlünk vásárolhatjátok meg koncerten, vagy pedig interneten keresztül a Powerground jóvoltából a webshopjukban. Ezen kívül, mivel folyamatosan kaptuk a személyes kéréseket, hogy szeretnétek otthonis hallgatható verziót a zenénkből, ezért elkezdtünk stúdiózni, a demo eddig 70%-ban az "Invasion of the Mole People" nevet kapta, ami annyit tesz, hogy "A vakondemberek támadása", ami igenis illik ránk, mert engem például gyermekkoromban elástak a szüleim. Koncertek is lesznek, eddig egy biztos időpont van, ez pedig május 2. ahol a Subscribe és külföldi zenekarok társaságában demoralizáljuk a hallójárataitokat. Ezen kívül: Wanda + Tomi jól vannak, Tomi, aki Tomi, de mégis egy másik Tomi, de a mi Tomink ugyanúgy, mint az előző Tomi, még mindig növeszti a haját, hogy headbaneglés közben vihart kavarhasson, ami letépi az első sorban tomboló tinilányok felső, majd alsóruházatát. Peti még mindig mérges én még mindig futva járok Fehérvárra, Ricsiről meg kiderült, hogy vérszívó, szárnyai vannak és ő a Batman."

Az Endless zenekar egészségesen él...többnyire.

2008.02.19. 17:37 | endlessRicsi | 10 komment
Címkék: boroskóla öklözés csákánnyal barnakenyér balta endess

...ezt rólunk írták valahol. :)

Poszt-Valentin-Gyilkosság

2008.02.15. 09:12 | endlessRicsi | Szólj hozzá!

Mivel múltkor akaratunk ellenére minden ígéretünk bejött (vérhányó+sztriptízelő frontember), most már nem igérünk semmit ma estére.
A fehérvári úti Deja Vu Music Club-ban terrorizálunk este, ahol a korábban megismert rettenetek mellett összebarátkozhattok megújultmerchandise-unk darabjaival, úgy mint férfi és női pólók, hosszúujjú pólók, női spagettipántos topok, pulóverek fekete-piros-kék-fehér-zöld-barna hadseregével, tehát mindenki költekezhet kedvére.
Kezdés nyolckor!

ELKÉSZÜLTEK!!!

2008.02.02. 19:43 | endlessRicsi | 4 komment
Címkék: biznisz póló endess pénzköltés

Elkészültek a pólók! Aki rendelt belőlük eddig, azoknak jövő héten postázzuk. Még pár darab megrendelhető a Powerground Webshopból is: www.powerground.hu/hu/webshop/

Lyuktömés és fekete hányás!

2008.02.01. 09:51 | endlessRicsi | 2 komment
Címkék: thai box endless lódarázs fekete hányás lyuktömés kéményes tiszteletes zsírszalonna vostok room syco i buttercup rokk

Nos, múlt szombaton sikeresen betömtük a másik Yukat is. Kéményes tiszteletes megint hozta a formáját és megmutatta a közönségnek férfias bájait, majd, miután hatni keldett a sok feles, úgy döntött, hogy a koncertet inkább fekve folytatja :D
(Az ezt követő fekete színű hányásról inkább mégsem írok). Külön köszi Laciéknak, hogy eljöttek szörnyülködni, meg persze köszi mindenkinek, aki meglesett bennünket.

Utánunk következtek a Vostok Room-ék, akik EGYSZERŰEN ZSENIÁLISAK, szerintem ők voltak az est hősei annak ellenére, hogymost nincsen énekesük sem. Imádtam hallgatni őket, nagyon ottvannak.
Utánuk következtek a Syco I-os barátok (illetve,mostmár családtagok!!!), akik nagyon jól tolták feszes parasztmetáljukat - előkerült még egy fél tábla zsírszalonna is, amit a közönség kézről-kézre adott és evett. Nagyon jó hangulatú bulit csináltak.
Legvégül pedig a Buttercup nevű női ötös gyött, bár ez már későn volt és sokan elhúztak sajnos, de azért becsülettel letolták a programot.

Még több ilyen estét akarok!

JANUÁR 26 - KÉK YUK!

2008.01.21. 21:27 | endlessRicsi | 8 komment
Címkék: koncert endless vérhányás vörös yuk kék yuk stopyt ökölszex noisebreed

Ezen a héten szombaton a Kék Yukban játszunk (Bp., Fényes Adolf utca - megközelítés: a szentendrei hévvel vagy a 86-os busszal a Tímár utcáig) a Syco I-os cimbikkel. Aki múlt szombaton megnézett minket, az sejtheti, hogy megint egy jó hangulatú föllépést láthat, ám ezúttal több dalra lesz időnk, így eltoljuk azokat a dalokat is, amik múltkor kimaradtak. A dobosunk egy 28 erces dobszólóval fog Titeket megörvendeztetni, az énekesünk pedig újra sztiptízel és vért hány (egyszerre).

Nagyon jól éreztük magunkat a múlt szombati bulin is - köszi mindenkinek, aki eljött, ámult és megtanított engem csocsózni, itatott minket, szemezett velünk koncert közben, ésatöbbi.
Ezúton is puszi a Noisebreed és a Stopyt zenekarok tagságának!

Kéményes Péter tiszteletes jelenti

2008.01.21. 21:19 | endlessRicsi | Szólj hozzá!

Félig leégett gyertya halvány fénye világította be a dohos szoba falát, vagyis világította volna be, hogyha ez egy elcsépelt, ötlettelen horror regény kezdete lenne, nem pedig egy hírlevél kevésbé jól megfogalmazott és megformázott szövege!

Tehát lássuk, mi történt velünk a 2007 es évben!

Wackor barátainkal leterrorizáltuk Budapestet, Pázmándot, Eszergomot (itt még láttuk, hogy élnek emberek, ezért visszamentünk Watch My Dyingos barátainkal, hogy feladjuk a végső kenetet. (Volt itt minden, letolt gatyában éneklés, akadályfutás a kontroll ládák között, papi szertartás, mikrofont sörrel leöntve elzárlatosítás, következő zenekar FELKONFIGURÁLÁSA :D)

Ezen kívül az Emergenza tehertségkutatón is sikerült továbbjutni (itt az énekesünkről kiderült, hogy aljas mód más zenekarokra szavazgat), amivel már át is lépünk a következő évbe, 2008-ba! Szerencsére most se pihenünk le! Január 11-én ismételten hollók szárnyán betámadjuk a fehérvári FEZEN-t az Emergenza selejtevő volume 2 érdekében, az itt továbbjutók mehetnek a Budapesti döntőbe, tehát, aki úgy érzi, hogy koncertek során egyszer is lelkileg megéritntette a zenénk, vagy csak szeretne minket támogatni, azokat szivesen várjuk ezen a kis 20 perces performance-on, kiváncsian várjuk a szakmai zsűri értékelését.

Miután feldaraboltuk és rituálisan feláldoztuk a ska, punk zenekarokat és lemostuk magunkról a sok gyomorsavas vért, már élezhetjük is bárdjainkat, mert irány a Vörös Yuk (jobban szeretem, ha rózsaszin...), ahol a Heten, mint a gonoszok fesztivál keretein belül (Január 19.) festjük újra a falakat emberi vérrel.

Sokan azt hinnék, hogy az anti keresztes hadjáratunkat itt már be is fejeztük, de ez még csak a kezdet, hiszen egy hétre rá, 26-án ismételten betömjük a lyukakat, viszont most a kéket, köszönhetően kedves Syco-I-os barátainknak.

Ezen kívül szervezés alatt áll februárban egy szülinapi bulin való zsúrmetálkodás, valamint áprilisban egy Out of memory buli.

Ha már Fezen, akkor hadd említsük meg a Tunyogi cimborát, aki 5 hónapos korában egy sörfőzőgyárban tartott családi kirándulás során (Titeket a szüleitek sose vittek ősszel sörgyárba meg vágóhídra?) beleesett egy rádióaktív sörfőzőgépbe, azóta Tunyó életfeltétele lett, hogy naponta 5 doboz sört fogyasszon el, ezért kérjük, hogy adója 1% ajánlja fel a Székesfehérvári alkoholisták szövetkezetének, hiszen maguk is tudják: A józanság fájdalmakkal jár!

Még egy kis hír: Elkezdtük rugdosni a Ricsit, hogy "csinájjámár weblapot", namost van egy ideiglenes, mert most jelenleg vasszűzben pihen a kicsike Ricsike, mert csak ennyit csinált, de majd egyszer kivesszük és laptop elé ültetjük, hogy ismételten átérezze a php kódolás minden örömét. Weblapunk az endlessmusic.hu -n érhető el, viszont aki friss infókat szeretne a zenekarról, az mindenképpen látogasson el blogunkra vagy pedig a májkrémes oldalunkra (sajnos nincs trendi fentről fényképezett képecske senkirőlse :( ) www.myspace.com/endlessalbaregiaterrorgroup .

Megemlíteném még, hogy egyik koncerten egy rajongónk vakondokból szőtt bőrmellényre ráolvasztott egy rájfájzenbankról lelopott E betüt merthogy ő szeretne Endlesses pólót, dehát még nem kapott. Csakis a vakondok és a rájfájzen bank kedvéért elkeztük megdizájnolni és legyártatni az első Endlesses pólókat, ezeket majd koncerten potom összegért lehet kapni. (2000 forint, lányoknak orális sex!)

Ezen kívül elkezdtünk írni két új számot, amit még idén meg fogunk Nektek mutatni.

Még egyszer köszönet mindnekinek, aki eljött a koncertekre, valamint a Wackor és a Watch My Dying zenekaroknak, hogy felléphettünk velük, ezzel is élvezetesebbé tették az amúgy mindenki számára elvileg elbaszott 2007-es évet, így köszönve Nektek boldog szenvedésben gazdag 2008-as révet! "

Endless koncertek:
2008. január 11., Székesfehérvár, FEZEN
2008. január 19., Budapest, Vörös Yuk
2008. január 26., Budapest, Kék Yuk
2008. február 15., Budapest, Dejavu

süti beállítások módosítása